Gyermek horgásztábor I. turnus július 13 - július 17

Gyermek horgásztábor I. turnus július 13 - július 17

LISHE Gyermek Horgásztábor 2021- Sun City Szabadidőközpont, Július I.turnus - 1. nap.

Képgaléria: http://www.lishe.hu/galeria/gyermektabor-2021-julius-augusztus

Megkezdődött a várva várt horgásztábor. A „svédasztalos” finom reggeli és közös tábor kialakítást követően a gyermekek a horgászattal kapcsolatos alapvető ismeretekkel gazdagodtak. Átbeszéltük a kulturált horgászat lényegét, a természet és a horgászat szeretetét. Megtanulták az alapvető úszós horgászkészség elkészítését. Minden gyerkőc saját pecabotot kapott, amit kellő ügyességgel szereltek fel. A kész szerelékek besúlyozása egyesével történt. Megismerkedtünk az alapvető fogalmakkal is: spiccbot, hárompontos úszó, sörétólom, „hurok kötés”, létra, …stb. Az önállóan elkészített készségekkel megkezdődhetett a halak „kergetése”. Nem sokat kellett várni az első halacskára. Szinte mindenkinek volt egy-egy fogása. A kezdeti gubancolódásokon is túl estünk, több esetben ilyenkor bizony új szerelés készítése volt a megoldás. Már a csonti sem volt ismeretlen, hiszen az apróbb halakat ezzel a csalival sikerült megfogni. Ebéd után tovább horgásztak a gyerekek. Kikapcsolódásként egy kis pancsika lányoknak, fiúknak – persze nem volt kötelező, de mindenki örömmel csúszott-mászott a strandon.  Aki inkább horgászott az akár a saját szerelékét is használhatta! Apróbb halak jöttek, de ez így szokott kezdődni. A nagy melegben bizony jól esett a délutáni „vizes” horgászat. A lankás, homokos partoldal erre kiválóan alkalmas. Így azért ki lehet bírni a hőséget! Felüdülésként uzsonnára hűsítő jégkrém….. Holnap folytatjuk!

LISHE Gyermek Horgásztábor 2021- Sun City Szabadidőközpont, Július I.turnus - 2. nap

A mai napon először átbeszéltük a vizsga anyagát: milyen feltételekkel lehet horgászni, hogy kell vezetni a fogási naplót, mi is az a fajlagos tilalmi idő. Szó volt persze fontos technikai dolgokról is: hogyan mérjük a halak hosszát, hány bottal lehet horgászni, mi van ha nem tudjuk megállapítani a hal fajtáját…stb. Megbeszéltük még a hüllők, kétéltűek, madarak természetvédelmi fontosságát is. Folytattuk az „úszós szerelék” elkészítését. Persze már szó esett az egyéb horgászmódszerekről is. A fülledt szeles időben a fogások zöme ismét a törpeharcsa volt, de már szép számmal akadt zsákmányként keszeg, kárász is. Ezeket többnyire a kitartóbb horgászaink fogták, jellemzően már kukorica csalival. Az ebédet követően a szokásos fürdőzés vette kezdetét csúzdázás és homok partival színesítve.  De a horgászni vágyók sem unatkoztak. Délutánra a „kifáradt” csapat szinte felfalta az uzsonnát – palacsinta, hűtött dinnye. Sok-sok szerelék elvesztette „természetes” formáját, de előbb-utóbb sikerült kibogozni a gubancokat. Néha az volt az érzésünk, hogy „makramé” tanfolyamon vagyunk J. De sebaj, holnap új szerelék, új bedobás, új remények!

 

 

LISHE Gyermek Horgásztábor 2021- Sun City Szabadidőközpont, Július I.turnus - 3. nap

 

A virslis finom reggeli után egy kis „fejtágítás”. A horgászvizsga kérdéseinek témaköreit vettük át. A halismeret fontosságát kivetítőn keresztül prezentálta Robi bácsi. A kellemes (hűvösebb) időjárás miatt azonnal belevágtunk a pecába. Jöttek szépen sorban most már inkább a keszegek, kárászok. A törpék is „lógtak” a horog végén rendesen. Az ebéd elfogyasztása után a szokásos jó kis strandolás, csúzda, labdázás a vízben, homok party. A délutáni horgászat hozott is meglepetést szépen: Robi bácsi segítségével sikerült „nagyobbacska” pontyot is közösen kiemelni. Bőven 7 kiló felettiek voltak. Ezen fellelkesülve folyt tovább a horgászat. Aki élt a lehetőséggel kipróbálhatta, hogy milyen igazi verseny ládáról „feederezni”. Volt ki elfáradt a nap végére, így természetesen előkerült a „zsuga” is! Ez is része a gondtalan táborozásnak. Holnap felkészülés a szombati versenyre, reméljük az időjárás nem zavar be!

 

LISHE Gyermek Horgásztábor 2021- Sun City Szabadidőközpont, Július I.turnus - 4. nap

Bundáskenyeres reggelit követően a horgászkészségek karbantartása következett! Összeszedtük a szükséges kellékeket és indulás a szombati verseny helyszínére. A vízpart megismerését követően már be is indult a halfogás. Tenyeres kárászok zöme volt a felhozatal. Vélhetően szombaton is erre kell felkészülni. Rengeteg leakadás, fennakadás színezte a horgászatot. Amint lehetett minden pecabot újraszerelésre került. Néhány helybéli cica is megtekintette az eseményt. Az ebédet követően a szokásos strandolás, önfeledt fürdés, labdázás. Az uzsonna fánk „személyében” jött. A nap utolsó részében a holnapi versenyre készítettük elő a horgász felszerelést. Úgy kellett a horgászbotokat előkészíteni, hogy már szombaton ezzel kezdődik a megmérettetés. Reméljük az időjárás kegyes lesz hozzánk és az eső nem zavarja meg a „családi” pecát. Reggel találkozunk a versenypályán!

 

LISHE Gyermek Horgásztábor 2021- Sun City Szabadidőközpont, Július - 5. nap.

Aggódva vártuk a mai nap időjárását. A tegnapi jelentős mennyiségű eső ellenére a szülőkkel közösen úgy döntöttünk, hogy megtartjuk a versenyt. Felhívtuk a figyelmet a csúszós partszakaszra, de a „vérbeli” horgászok nem hátráltak meg. A helyek kisorsolását követően elfoglaltuk a versenypályát. Mindenki azonos feltételekkel indult. Spiccbotos horgászat – tábori saját készítésű szerelékkel, egyforma mennyiségű etetőanyag és csali volt az alapja a versenynek. A fogásokat darabszámra mértük. A hal megfogását követően a versenybírók jegyezték a fogást. 9-kor megkezdődött a zsákmányszerzés. A szülők segíthették a gyermekeket, de csak technikai segítséget nyújthattak, a halfogás és etetés a pecás feladata volt. A két órás versenyt követően következett az eredmény hirdetés a táborközpontban. Minden kisgyermeket éremmel jutalmaztunk. A legtöbb halat – szám szerint 98 db-ot Rácz Gábor fogta, így ő lett az aranyérmes. Az ezüstérmet 81 db halfogással Rabie Adam vihette el, míg több mint 70 db hallal Fehér Lóránt lett a harmadik. A legnagyobb hal fogásával Zagyi-Musa Laci büszkélkedhetett – 300 gramm. A kupák mellé a dobogósok apró kis ajándékokat is átvehettek. Külön köszönet illeti „Dugót – Draskovits Ernőt”, aki a négy turnus horgásztábor élőanyag ellátását önzetlenül biztosítja! Az eredmény hirdetést követően közös gyermek-szülő „pizzázás”-sal zártuk a tábort. A közös fotózást követően a résztvevők tovább élvezhették a helyszínt biztosító szabadidő park adottságait. Köszönjük gyerekek ezt a szép hetet! Reméljük jövőre is találkozunk!